Elérhetőségeink
Keressen bennünket bármely elérhetőségünkön!

Nehéz szívvel írjuk most ezeket a sorokat, mert a búcsú mindig nehéz, ha valami kiemelkedően jótól kell elköszönni.
Az évek során az Őrszem Fogadó több volt számunkra, mint munka: egy álom, ami valóra vált. Amikor megnyitottuk, még mi sem gondoltuk, hogy ez a hely, az Őrség gasztronómiájának egy kis ízelítője, ennyire a szívünkhöz fog nőni.

Rengeteg élmény és emlék köt minket – és vendégeinket is – a Fogadóhoz. Számos esküvő helyszíne voltunk, éhes bringások és gyalogtúrázók utolsó menedéke, a már nemzetközivé nőtt Rotto kupa ellátója. Megannyi rendezvény lebonyolítója voltunk, és a kistérség fejlesztésében is élenjáró közösségi térként működtünk. És még sorolhatnánk! Több voltunk, mint egy egyszerű fogadó….

Most azonban elérkezett az idő, hogy nyugdíjba vonuljunk és ezzel együtt a Fogadó a jelenlegi formában, 2025. október 1-jétől végleg bezárja kapuit.

Sok-sok szép emlékkel a szívünkben zárjuk le ezt a fejezetet, és szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek, aki valaha betért hozzánk, aki támogatott, aki hozzátett a történetünkhöz.

Hisszük, hogy valami maradandót hoztunk létre együtt, és bár most elbúcsúzunk, ez nem egy végleges búcsú: hamarosan új formában, újra megnyit a fogadó, hogy továbbra is legyen egy hely az Őrség szívében, ahol összegyűlhetünk. Friss hírekért kövessék/kövessétek közösségi oldalainkat! Köszönjük a rengeteg szeretetet és bizalmat, amit kaptunk. Ez életünk egyik legszebb utazása volt. ❤️ Szeretettel,
Móricz család és az Őrszem fogadó csapata

E-mail küldése


Éttermünk nyitva minden nap!

Éttermünk nyitva hétfőn, kedden és csütörtöktől-vasárnapig, 10-20 óráig, szerdán zárva tartunk! Térjen be hozzánk egy jó ebédre!


Fogadónk szobái

Fogadónkban vagy vendégházunkban az év minden napján megszállhat!


Keressen bennünket

Elérhetőségeinken mindig rendelkezésre állunk! Kérdezzen bátran!